BEMUTATKOZIK A BAGOLYVÁR TAGÓVODA

Óvodánk Budapesten, a XVIII. Kerületben, Pestszentimre kertvárosi részében található. Egy idős néni, Repei Józsefné és férje - mivel gyermekük nem született - hagyta örökül családi házukat 1984-ben az akkori kerületi tanácsra azzal, hogy itt óvodát létesítsenek. 

A végrendelet záradékában ez szerepelt: „Ami nem adatott meg életünkben, adassék meg halálunk után: gyermekkacaj töltse be a kertet és a házat!” Emléküket az óvoda bejáratánál a falon egy márványtábla őrzi, melyet minden évben megkoszorúzunk.

Az épületet az akkori tanács dolgozói és kerületi vállalkozók közösen építették át. A két utcai szobából kialakítottak egy csoportszobát, a harmadik szobából lett a mostani iroda és fejlesztőszoba, létrehoztak egy öltözőt a gyerekeknek, egyet a felnőtteknek, a volt fürdőszobából gyermekmosdót, a konyhájukból pedig tálalókonyhát alakítottak ki. 1986 őszén és nyitotta meg kapuit a Rákóczi utcában egy kis óvoda, ahol egy vegyes életkorú csoport működik. Az elmúlt években nagyon sok átalakítás történt a kertben is. Az óvodaudvart úgy alakították át, hogy a gyerekek játszóterét meghagyva minél több tapasztalatszerzési és tevékenykedési területük maradjon. Van virágos és veteményeskertünk, gyógynövényes és sziklakertünk, kis kerti tavunk, mini erdőnk, mini borókásunk. Az utóbbi években elkezdtük egy leendő tanösvény egy-egy állomását kialakítani, ez pályázat hiányában félbeszakadt.

A tagintézményben figyelünk az energiatakarékosságra, energiatakarékos izzók, víztakarékos wc-öblítők. működnek. A hulladékot igyekszünk szelektíven gyűjteni, erre külön tárolóink vannak.

1996-ban egy önkormányzati pályázat keretében elkészült az óvodánkban egy kis helyi program, címe: „Ismerd meg és óvd! MEGHÁLÁLJA”. Ez teljesen új elvárásokat támasztott az itt dolgozók elé, szemléletváltással és nagyon sok munkával járt. Erre a dokumentumra alapozva készült el 1999-ben a Zöld Liget Pedagógiai program, az akkori bázisóvodával közösen.

Tagintézményünk dolgozói: tagóvoda-vezető, óvodapedagógus, dajka, konyhás dajka és kertész.

Óvodánk kiemelt jellemzője a környezeti nevelés és a családias légkör, a helyi adottságokból kifolyólag nagyon szoros kapcsolatot tudunk ápolni a szülőkkel, nagyon sok közös programot szervezünk velük.